Amikor elkezdjük dokumentálni az üzleti folyamatokat nagyon
sok előnyt lehet felsorolni, mit nyerünk e munkával, ugyanakkor fontos
megemlíteni azokat a tényezőket is, melyek nem a pozitív oldalon szerepelnek.
Erőforrás-igény
A munka elvégzéséhez mindenképp erőforrásokra van szükség.
Itt három típust különböztethetünk meg:
- Idő
- Az idő tényezővel mindenképp számolnunk kell, hiszen a feladat végrehajtása időbe telik. Elő kell készíteni, végig kell vinni, majd a szükséges utómunkálatok elvégzéséhez is időre van szükség.
- Emberi
- Üzleti folyamatok dokumentálását interjúk, konzultációk útján lehet elészíteni. Ehhez szükséges, hogy a dokumentálást végző szakember átbeszélje a folyamatot az abban érsztvevő, azt működtető szereplőkkel.
- Fontos, hogy az emberi erőforrás számításakor ne csak a dokumentálásért felelős személyt vagy személyeket számoljuk ide, hanem az őt illetve őket segítő szereplőket is. Hasonló módon szükséges eljárni az idő tényező tervezésénél is.
- Anyagi
- Implicit módon mindíg jelen van, hiszen ha nem egy külsős szakember kerül megbízásra, akkor a szervezet egy- vagy több tagjának ráfordított idejét és ez alapján ráeső személyi költségeket kell ide számolni.
- Egyértelműen megjelenik, amennyiben egy külsős szakembert vagy szakember csoport kerül megbízásra a feladat végrehajtásával.
Elvárt eredmény
Mindeképp szükséges megkülönböztetni az aktuális folyamat
dokumentálását egy új folyamat bevezetésétől vagy az aktuális folyamat
optimalizálásától. Mig az utóbbiak egy új működési állapot kialakítására
fókuszálnak, addig az első a tények papírra vetését célozza.
Nagy különbség a két típusú eredmény között, hogy az új, a
megváltoztatott működés sokkal nagyobb ráfordítást és fókuszt igényel minden téren.
Ezzel szemben az aktuális állapot dokumentálása, mint ahogyan a neve is
sugallja csupán a jelen működést írja le.
Határidők
E pont nem csupán a folyamatok dokumentálása terén fontos,
hiszen egy szervezet működése során nap mint nap találkozunk vele. Fontos
ugyanakkor kiemelni, hogy egy előre kitűzött határidő a feladat elvégzésére
mindneképp fontos, ellenkező esetben a feladatból végtelen történet kerekedhet.
Ezzel rögtön el is érkeztünk a contra ponthoz, hiszen ahhoz, hogy időre el
lehessen végezni a feladatot időt, energiát kell szánni rá.